Mit tegyél, hogy a hőmozgások és a víz ne tegyék tönkre a teraszodat néhány év alatt?

Először is mitől jön létre hőmozgás?

Az anyagok a hőmérséklet hatására kicsit tágulnak, lehűléskor pedig kicsit csökken a térfogatuk. Attól függően, hogy milyen anyagokról van szó, ez a tágulás és térfogat csökkenés különböző mértékű.

Gondold csak végig, hogy mi történik a teraszoddal, ha nyáron, amikor éppen negyven fok van, majd hirtelen elsötétül az ég, villámlás, dörgés, és egy nyári zápor söpör végig a vidéken. Mi emberek, sokszor örülünk az ilyen enyhülésnek, mert akár 10 vagy még több fokot is csökken a hőmérséklet. A terasz anyagai pedig mit tesznek? Csökken a térfogatuk. Csakhogy másképp csökken majd a betonszerkezet térfogata és másképp a ráfektetett burkolat térfogata. A fizika erős törvényei pedig könyörtelenül megkövetelik majd a magukét.

A szerkezet és burkolatréteg között feszültség jön létre. Tudod-e melyik rétegnek kell ezt a feszültséget elviselnie és feloldania? Hát persze, hogy a ragasztórétegnek!

Ezért lehetőleg ne is válassz mást, csak S1 osztályú, vagy ha sötét, nagyméretű burkolólapokat ragasztasz a déli fekvésű teraszodra, akkor S2 osztályú ragasztót. Ezek a termékek alakváltozásra, vagy nagy alakváltozásra képesek, és nem mennek majd tönkre majd, akármekkora is a rétegek hőmozgása. A Mapei S1 és S2 ragasztóanyagai között találod például a népszerű Keraflex S1-et, Keraflex Light S1-et, vagy Ultralite S2-t. A különböző építési feladatokra célzottan számos nagyon jó minőségű ragasztónk van. Ne aggódj, a Mapei szaktanácsadó, mindig szívesen segít a neked legmegfelelőbb termék kiválasztásában.

Talán az is láttad már, hogy ha megfagy egy teli vödör víz, akkor a jég kidomborodik a vödör fölé. A víz, ha megfagy, tágul. Na, most, láthattad, hogy ha nem jól választasz ragasztót, vagy nem megfelelően történik a ragasztó felvitele, akkor a hőmozgások miatt felválhatnak a lapok, repedések jönnek létre a ragasztóágyban, sőt a fugában is. A víz pedig, ami a természetben a legnagyobb formáló erővel bíró elem, a te teraszodon sem viselkedik másképp. Behatol a ragasztóágyba, és teszi majd szokásos dolgát. Például télen megfagy, és ahogy a vödörben is, megnő a térfogata, helyet követel majd magának. Felfeszíti, feltöri a burkolólapokat is. Ne aggódj, az S1-es vagy S2-es, megfelelően felhordott ragaszóval ez soha nem történik meg!

Nagyon fontos kivitelezési szabály, hogy a lapok beágyazottságának mindig teljesnek kell lennie. Ezt leginkább úgy érjük el, hogy a ragasztóanyagot egyaránt felvisszük az aljzatra, és a lapok hátoldalára is. Vigyázz, mert, ha a ragasztóágy nem folytonos, akkor a lapok alatt kitöltetlen üregek maradnak. Ha ezekbe bejut a víz, télen a fagyás idején nagy rombolást hajt majd végre a ragasztóágyban, nyáron és a nem fagyos évszakokban, pedig ott pang majd, kellemetlen és káros vizes környezetet teremtve.

Ide kapcsolódok a második jelentős károkat okozó hiba: elmarad, vagy nem jól kerül kialakításra a vízszigetelés a burkolat alatt. A kent vízszigetelés lényege, hogy egy folytonos réteget hozunk létre, ideértve a csatlakozásokat és a különböző csomópontokat, amelyen nem hatol át a víz, így nem kerül be a mélyebb szerkezetekbe. Amennyiben ezt nem alakítjuk ki, kispóroljuk a rétegrendből, a burkolat alá bejutó víz óriási károkat tud okozni az épített szerkezetekben. Ezért minden teraszra és erkélyre kötelező a víz elleni védelem. Ajánljuk neked a Mapelastic kent szigetelőanyagot, illetve a csomópontokban, csatlakozási hézagokban is folytonosságot biztosító Mapeband elemeket.

S végül, a hőmérséklet-változás során létrejövő mozgások elviselését, a megfelelő segédanyag választás mellett, mozgási hézagok kialakításával tehetjük lehetővé. A mozgási hézagokat a szerkezetben kell kialakítanunk, majd azokat átvezetjük a burkolat szintjére is. A vízszigetelés folytonosságát a mozgási hézagoknál is biztosítani kell, ehhez szintén a Mapelastic és a Mapeband nyújtanak segítséget.

Mindenképp hozzunk létre megfelelő számú mozgási hézagot a terasz szerkezetében és vezessük át azokat a burkolati rétegbe. A burkolat szintjére átvezetett mozgási hézagok ideális tömítőanyaga a Mapesil AC, természetes kőburkolat esetén a Mapesil LM hézagkitöltő.

Bármely kérdés merült fel benned, örömmel válaszol neked a Mapei szaktanácsadó!

Szaktanácsot kérek